Ha inkább elolvasnád a videó szövegét, itt tudod megtenni:

Sziasztok, Zsac vagyok, és üdvözöllek a „Mit tanultam a Ghis 10 naposon” videósorozatunkban. Az elsőben beszéltünk arról, hogy miért „rántanak be” bizonyos emberek, helyzetek és történések és okoznak bennem folyamatokat, amikről azt hittem, hogy már rég túl vagyok. Megbeszéltük, hogy ezek az egós személyiségek. A 2. Videóban beszéltünk arról, hogy hogyan tudjuk beazonosítani, hogy megint bekapcsolt-e egy egós személyiség, és hogy melyik – ez pedig az érzelemmérő volt, hogy akár kitágulást érzek, és egy jó érzést, mert a külső körülmények garantálják, hogy ennek az adott félelemnek nem kell megtestesülnie, vagy pedig egy összehúzódást érzek, mert a külső körülményeim nem garantálják, hogy nem kell átélnem azt a helyzetet, amitől félek.

A mostani, 3. Videóban pedig arról fogunk beszélni, hogy miért jönnek létre egós személyiségek, és hogyan tudunk ezek fölé kerülni. Hogyan tudjuk azt az állapotot megélni, amikor egyik egós személyiség sem irányít.

Minden egyes egós személyiség egy félelem köré tekeri magát. Tegyük fel, hogy van a gyerekkoromban egy eset, amikor végig kell nézzem, hogy elviszik a szülői házat, és kiderül, hogy azért, mert a családom nem megfelelően irányította a pénzügyeket. Ilyenkor hozok magamban egy döntést, hogy „Én ezt nem engedhetem meg magamnak”. Félek attól, hogy nem leszek elég okos, hogy nem tudom ezt a helyzetet kellően kezelni, és ezért el kell döntsem, hogy mindig mindent jobban tudok. Létrejön bennem egy okoskodó, egy fajta „okoska” személyiség, ami mindig mindent jobban tud, sőt, a legjobban kell tudnia.

Van egy alapfélelmem – hogy ne vigyék el újra azt a házat, amiben élek. Ez egy valós félelem (abban az adott helyzetben, mert ezt átéltem, átéreztem, és láttam). Eköré tekeredik egy egós személyiség. De a „mindent jobban tudnom kell” az nagyon messze van az eredeti félelemtől, hogy nekem ne vigyék el a házamat. Az az érdekes az egós személyiségekben, hogy elkezdenek utána önálló életet élni, és egyre nagyobbak és nagyobbak és nagyobbak lesznek. Ezért eltúlozzák az eredeti félelmet, eltúlozzák az engem körülvevő veszélyeket, hogy definiálják az ő létjogukat. Azt mondják, hogy a „félelmed most is valós, még most is szükséged van rám”.

Olyanok ők, mint egy alkalmazott, akikről mindenki tudja, hogy kikéne rúgni, de amikor jön a kirugós beszélgetés, akkor előhoznak néhány olyan érvet, hogy még ne rúgj ki, még ne rúgj ki. Ezek az egós személyiségek bennem szószerint az életükért küzdenek. Mert hogyha megszűnik a létokuk, akkor megszűnnek ők is és feloldódnak és az összes eszköz, amit felhalmoztam, maradva az eredeti példánknál, hogy mindig mindenkinél mindent jobban tudjak, az összes blog cikk, az összes beszélgetés, az összes videó, amit megnéztem, ez az idő, amit belefektettem, egyszer csak értelmetlenné válik, és ezt nem akarom. Nem akarom ezt a veszteséget. És ezért én nekem is van egy részem, aminek érdekeltségévé válik azt az adott félelmet egyre nagyobbnak, és egyre nagyobbnak és egyre nagyobbnak látni.

A dolog pikantériája, hogy nem csak egy egós személyiségem van. Nem csak ezt a félelmet látom nagynak, hanem ezt is. Sőt, ezt is. És nem csak attól félek, hogy elviszik a házam, hanem attól, hogy nem nézek ki elég jól, és ezért egyedül maradok, attól is, hogy éhen halok, mert nem tudok elég pénzt termelni. És innentől kezdve ezek az egós személyiségek, mivel egyik sem akar meghalni, elkezdenek egyre jobban hízni, amennyire csak tudnak, az életemből egyre nagyobb szeletet kihasítani, majd pedig egymással küzdeni, hogy akkor melyikük a fontosabb, melyikük az értékesebb, melyiküknek kell most időt szentelni.

Ezért ez eljuthat egy olyan állapotba, amikor napi 24 órában ezek az egós személyiségek veszekednek bennem, és azt érzem, hogy egyikből dobálódok a másikba, és nem marad lyukas időm nekem, a lelkemnek, vagy bármi olyannak, ami nem egy egós személyiség azonnali, rohanós megoldó válasza. Azt ígértem, hogy beszélünk egy módról, ahogyan ezen egós személyiségeken kívülre lehet kerülni. A probléma ezzel az, hogy ezt nem tudom egy videóban átadni, mert a videó a mentális részünknek kommunikál, ez kép és hangi anyag, amit itt pedig át szeretnék adni az pedig egy érzet, egy érzés, amihez gyakorlatok vannak.

A következő videóban pedig mesélek majd egy képzésről, amit összeállítottunk, hogy hogyan tudod már néhány nap alatt átélni ezt az egós személyiségtől mentes állapotot és ráhangolódni valaminél többre, megtámogatva valamennyi elméleti információval. Ez a következő videóban lesz, akkor nézd meg, hogyha érdekel téged ez a képzés. Legjobbakat, sziasztok, ezvanzsac voltam.

Ha inkább elolvasnád a videó szövegét, itt tudod megtenni:

Sziasztok, ezvanzsac vagyok. Az előző videóban beszéltünk arról, hogy miért „rántanak be” bizonyos helyzetek, emberek, vagy történések. Arra jutottunk, hogy ezek az egós személyiségek miatt vannak. Volt ugye a buszos hasonlat, ahol az egós személyiségek az életünk buszában küzdenek azért, hogy mikor ki vehesse át az irányítást, és ezért vesz az életünk fura fordulatokat, vagy akár fordul meg a busz, miközben a lelkünk csendben hátul várja, hogy félrehesegessük az egós személyiségeket, és odaültessük. Azt ígértem az előző videóban, hogy a mostani videóban azzal foglalkozunk, hogy hogyan tudjuk felismerni, hogy már megint egy egós személyiség vette át fölöttünk az irányítást?

Ez nagyon egyszerű. Ghis egyik eszköze erre az úgynevezett „Érzelemmérő”. Ez azt jelenti, ha van bennem egy semlegesség – de ez nem rossz semlegesség, ez nem az, hogy „nem érdekel semmi”, ez nem közöny – ez egy olyan semlegesség, ahol rendben vagyok, akár ez történik, akár az történik. Itt örömöt érzek, egy fajta oknélküli örömöt, amit nehéz definiálni az egyébként kilengő érzelmekkel. Kettő fő kategóriájú érzelmet határozunk meg az Érzelemmérőn, az egyik egy fajta kitágulás érzés, ahol jól érzem magam, és azt érzem, hogy a világ egy szép hely, a másik pedig egy összehúzódó érzés, amikor azt érzem, hogy baj van.

Mindakettőhöz tartozik egy hangszín, egy fajta testi viselkedés, egy fajta érzelmi világ. Mi ennek az oka? Ghis szerint ez nagyon egyszerű: mind a kettő félelem alapú. Van egy félelmem, hogy félek az egyedülléttől, és egyedül fogok meghalni egy sötét sarokban, akkor minden egyes alkalommal, amikor velem van valaki, az előző félelemből kiindulva, hogy attól félek, egyedül halok meg egy sötét sarokban, amikor van három lakótársam, akkor kitágulást érzek. Mert ott van ez a félelem bennem, ez a félelem dolgozik bennem, de olyan külső körülmények vannak körülöttem, amik látszólag garantálják nekem, hogy most nem fog bekövetkezni, vagyis nem kell MOST ettől féljek. Ez kulcs – mert bennem van ez a félelem, de azt látom a külső körülményektől, hogy ettől most nem kell féljek. Ilyenkor csökken a bennem lévő félelem és van bennem egy kitágulás. Ha viszont, maradva a példánknál, elköltözik a három lakótársam, és én egyedül maradok, vagy esetleg csak elmennek egy esti buliba, ahova engem nem hívnak meg, én azt érezhetem, hogy megint bekapcsol ez a félelem, hiszen a külső körülmények most nem garantálják, hogy nem kell meghaljak a sötét sarokban, eluralkodik rajtam ez a félelem, én pedig összezuhanok.

Az az érdekes, hogy a félelemben elveszik az energiám. Mintha eldisszipálódna, lecsapolódna belőlem, és nagyon fáradt, olyan kis enerváltak leszek. A megoldás, hogy se kitágulásban nem vagyok, sem összehúzódásban nem vagyok.

Minden egyes személyiségnek különböző félelmei vannak, és különböző pontra tesz engem az érzelemmérőn.  Vannak félelmeim, amik a jelenlegi élethelyzetemben nem relevánsak, mert a garantálják a jelenlegi életkörülményeim, hogy az a félelmem nem tud bekapcsolódni, és ezért érzek egy kitágulást.

Az én konkrét esetemben ez az, hogy mivel időt töltöttem azzal, hogy harcművészet címén állandóan összevertek engem, voltak olyan reggelek, ahol úgy éreztem, attól féltem, hogy nem fogom tudni a mai edzést végig csinálni, ezért el fognak hagyni, kevés leszek, és magányos leszek.

Ez a félelem, mivel már nem járok edzésre és nem borítanak zúzódások, ez most nincs. Ezért ez egy pozitívumot okoz. De vannak olyan félelmek, amik relevánsak lehetnek, ha belegondolok, és ezért amikor belegondolok, az egy összehúzódást okoz. Minden egyes félelem egy egós személyiséghez kapcsolódik, és ezeknek annyira egyedi attribútomai vannak, hogy el is lehetne őket nevezni. Ezzel pedig majd a későbbi videóban fogunk foglalkozni, hogy hogyan tudunk megkaparintani egy ilyen egós személyiséget, mi az ő létoka, és hogyan tudjuk azt az időt, amit ő kihasít az életünkből, mint egy tortaszelet, valami pozitívumra fordítani, és milyen az az állapot, amikor egyik egós személyiség sem irányít, és hogyan tudjuk ezt elérni. Ezek lesznek a következő videóban. Legjobbakat, sziasztok.

Ha inkább elolvasnád a videó szövegét, itt tudod megtenni:

Többen kérdeztétek, hogy mi az, amit tanultam a GHIS 10 naposon. Annak ellenére, hogy már most voltam negyedszer ezen a 10 napos tréningen, volt néhány dolog, ami megint beütött, ami megint nagyon jó volt nekem, hogy megtanulhattam. Nyilván ahhoz, hogy ezeket átadjam, kellene egy tréning és idő, amit belefektetünk, de szeretném megtenni, hogy amit lehet, ebből a videóból hozzunk ki és szeretném a számomra legnagyobb kulcstanulságokat átadni, vagy legalábbis érinteni.

Az első, azok az egos-személyiségek. Nyílván sokan halhattunk már róla, hogy vannak különböző részeink – van a lelkünk, van szellemünk, van egonk, van testünk, és különböző fajta testeink, de nagyon tetszett az a megfogalmazás, hogy nem csak egy egonk van. Ezért nagyon gyakran, amikor van bennem egy vita, hogy akkor most jobbra menjek, vagy balra menjek, akkor ott nem az egom veszekszik a lelkemmel, hanem az egyes számú egom a huszonhetes számú egommal. Minden egyes egos-személyiségnek van egy létoka, egy létcélja, és egy módja, ahogyan túlél – erről majd egy későbbi videóban szeretnék beszélni, most beszéljünk róla, hogy mik ezek az egos-személyiségek.

GHIS azt a példát hozta, hogy ez olyan, mint egy busz. Amikor életünk buszában a lélek ott ül hátul csendben és majd akkor jön előre, ha hívjuk és neki engedjük a kormányt. Viszont erőből elől a kormánynál ott vannak a legakaratosabb, legagresszívebb egos-személyiségek, akiknek lehet, hogy tudjuk, hogy nem kellene vezetni, de valahogy van az a helyzet, az a telefonhívás, az az ember, az a történés, amikor azt érezzük, hogy már megint valami átvette a kormányt. És ez a valami, egy ilyen típusú egos-személyiség. Ilyenkor a busz váratlan fordulatokat vehet, vagy esetleg körbe-körbe mehet az életemben. Nem tudom, hogy volt-e már neked olyan, hogy az életedben azt érezted, hogy körökben futsz, nekem bizonyára volt. És itt néhány ilyen típusú helyzetet elemeztünk, hogy mik azok az egos-személyiségek, amiket ez kielégít, amiknek ez fontos.

A következő videóban arról szeretnék majd beszélni, hogy hogy tudod felismerni, hogy beütött egy ilyen fajta egos-személyiség, mi az az eszköztár, amivel ezeket be tudjuk azonosítani. Legjobbakat, sziasztok!