OLVASS BELE DAVID ICKE LEGÚJABB KÖNYVÉBE, MEGJELENÉS ELŐTT!

DAVID ICKE, MINDEN, AMIT TUDNOD KELL, 2. KÖTET. 

EZ EGY NYERS FORDÍTÁS, NEM VÉGLEGES

274. OLDALTÓL: 


Az otthon tanítás soha nem látott mértékekben terjed, egyfajta válaszként arra, ami történik, ahogyan egyre több szülő távolítja el gyermekét az állam laboratóriumából és függetlenül akarja az oktatásukat. Ugyanez folytatódik. Egyre több erőfeszítést fogsz látni az államtól, hogy démonizálja és szabályozza az otthon tanulást és törekedjen azt egyre jobban ellehetetleníteni. Ezt nem engedhetjük megtörténni. Olvastam egy jelentést arról, hogy egy felfegyverzett rendőri különleges egység a ,,SWAT” figyelmeztetés nélkül megérkezett a mai Németország zsarnokságába. Azzal fenyegetőzött, hogy leveri az otthon tanított gyermekek ajtaját és elrabolt négy gyermeket. A Home School Legal Defense Association (Otthon Tanulás Jogi Védelméért Egyesület) azt mondta, hogy a család diszputált (vitatott) egy ,,második világháborús követelést, hogy minden gyermeket át kell adni a nemzet magániskoláiban való doktrinációra”. Tanúk mondják erről a röhejes rajtaütésről, amit ezek az üresfejűek csináltak azok ellen, akik nem akarták, hogy a gyermeküket elmeprogramozzák, hogy a rajtaütés ,,brutális és gonosz volt”. A szülőknek nem mondták el, hová viszik gyermeküket és figyelmeztetést kaptak, hogy ,,nem fogják őket egyhamar látni”. Az anyának, aki egy utolsó puszit akart adni gyermekének, egy pszichopata rendőr állta el útját és azt mondta neki: ,,ehhez már túl késő.” 

Az érzelmi hatása annak, amit ezek az empátiamentes ,,gyermekvédők” tanúsítanak, nem számít. Ebben a világban élünk, ahol az arkhon minden erejével démonizál mindenkit, aki belebotlik a Rendszerbe. (275. oldal)

Egy törvényjavaslat, amit az arrogáns és idióta politikusok beadtak West Virginia-ban, betiltaná az otthon tanítást. Itt is az Otthon Tanulás Jogi Védelméért Egyesület rajta van az eseten, s biztosan sok más eseten is, ahol a Rendszer kihasznál minden erőforrást arra, hogy egy gyermek a programozástól mentesen nőhessen fel. 

Számomra a független oktatás legjobb megnevezése az ,,önirányított tanulás”, ami lehetővé teszi a gyermeknek, hogy eldöntse, mit akar tanulni szenvedélyei, érdeklődései vagy tapasztalatai alapján. Dr. Peter Gray pszichológus professzor tanulmányában arra a következtetésre jutott, hogy a gyermekek mentális egészsége erőteljesen javul, amikor önmaguk által irányított tanulásban vesznek részt, ahol több szabadságuk és beleszólásuk van saját tanulási folyamatuk felett. A folyamatban, ahogy kutatják és haladnak érdeklődéseik felé, megtanulnak olvasni, írni és más készségeket, amiket általában ,,különórákban” szoktak megkapni. Ez felszabadítja a gyermeket a vaskalapos hozzáállástól, és az agyuk a rugalmasság miatt másképp fejlődik. Ilyenkor megváltozik az agy aszerint, hogy milyen információt kap és azt hogyan dolgozza fel. Az államilag birtokolt ,,oktatás” arra készteti az agyat és az információfeldolgozó idegeket, hogy kommunális módon nőjenek, mert kommunális információt kapnak és ez még egy ok arra, amiért nagyon sokan ugyanúgy gondolkodnak és reagálnak (dekódolnak) – ez a nyájmentalitás. Másik arculata ennek, hogy ,,megvédjék” a gyermekeket akármitől és bármitől, ami segíthetné őket, hogy függetlenebbekké váljanak. Ehelyett az államra tekintenek egy folyamatosan növekvő ,,veszélylistával” szemben, amik ellen megtanulták, hogy félniük kell. ,,Az egészség és biztonság” maffiózók Britanniában folyamatosan új módokon gondolkodnak, amikkel elnyomhatják a gyermekek fejlődését azáltal, hogy betiltanak mindent a fáramászástól kezdve a játszótéri játékokon át egészen odáig, hogy a sportnapokat tiltják be, mert a fű ,,vizes”. Az, hogy ez mit tesz a gyerekekkel, az megerősíthető abban, hogy mi történik, mikor az ellenkezőjét teszik. Egy szabadtéri gyermekmegőrző található az angliai Dorset-beli erdőségben, ahol a gyerekek fára másznak, kötélhintákon játszanak, fát fűrészelnek, zöldségeket szeletelnek és nyílt tűzön ebédet főznek. A kormány kivizsgálói azt mondták, ,,megdöbbentek, hogy a gyermekek milyen szokatlanul magas szintű önbizalmat és függetlenséget mutattak”. Egyes texasi iskolákban hihetetlen eredmények mutatkoztak abban, hogy kaptak a gyerekek két tizenöt perces szünetet minden reggel és délután, mikor azt csinálhatták, amit szeretnek ,,szervezetlen játék”. Ezt a Finnországhoz hasonló országoktól tanulták. A Fort Worth-ban található Eagle Mountain Elementaly tanárai azt jelentették, a gyerekek így többet tanulnak, mivel jobban tudnak figyelni az órán. A büntetés helyett bevezették a meditációt, s a viselkedésben nyilvánvaló javulásokat láttak. Ez történhetne mindenhol, de nem történik, mert a Háló nem akarja, és a legtöbb tanárt annyira átprogramozta az állam, hogy soha fel sem merülne bennük a hozzáállásukon való változtatás. (276. oldal)

Ehhez kapcsolódik az állam megrögzöttsége azzal kapcsolatban, hogy iskoláiban bezárja a sportversenyeket is. A ,,mindenki díjat kell kapjon” hozzáállás felhígítja a motivációt, hogy javítsunk, bármiről is legyen szó. Mindenkinek egyedi adottságai vannak, és az oktatásnak ezt kellene fejleszteni, nem pedig azt mondani a gyerekeknek, hogy nem élhetik meg az adottságaikat teljes potenciáljuk szerint, mert ettől más gyerekek, akiknek más adottságaik vannak, kevesebbnek fogják érezni magukat. Ez egy lefelé tartó spirál a kommunális középszerűség felé, amit az arkhonikus hüllők és az ő hibrid elitük el akar érni. 

Minden a papíron múlik. 

Az iskolák az oktatási programnak csak az első lépése. Egy másik elfogadott mai norma (ismerős), hogy a fiataloknak el kell menniük főiskolára és egyetemre. Miért? ,,Mert ezt kell csinálnod, nem?” Igen, de miért? És ki mondja ezt? Én tizenötévesen elhagytam az iskolát és életemben nem tettem egy fő vizsgát sem. Megtanítottam magamnak mindent, amit meg kellett tanulnom. Jobb lett volna, ha elmegyek egyetemre? Nem, inkább az ellentéte. Az egyetem hátrányos lett volna az értelmi képességeim szempontjából, mert még több évet töltöttem volna azzal, hogy letöltsem azt a ,,valóságot”, amiben a Rendszer akarta volna, hogy higyjek. Ledöbbentett néhány olyan diák, akivel találkoztam és vitáztam az olyan főbb egyetemekről, mint az Oxford és a Cambridge. Itt megfigyelhettem, a rendszer milyen válaszokat és érzékeléseket tesz lehetővé, amiket ők összekevernek az intelligenciával és a tájékozottsággal. Ez egyáltalán nem érvényes mindenkire, és nagyon bátorít, hogy látom, hány fiatal – közel sem a többség, de egyre növekvő szám – átment a kolbásztöltő gépen, s még mindig meg tudta tartani a jogot az önálló gondolatokra. Egy útelágazást látok közeledni, mivel nagyon sok fiatal felébred a Rendszerből, mások pedig egyre mélyebbre mennek benne. Az én felfogásom szerint az utóbbi érzékelése és viselkedése, világszerte az egyetemi kampuszokon pszichológiai betegségbe megy át és ezzel is hamarosan foglalkozni fogok. 

Egy másik arkhonikus aspektusa az úgynevezett felső oktatásnak, hogy egyre több és több ország fizetteti ki a saját programozást, ezzel évtizedekig, vagy akár egy életre ásva adósságba magukat bizonyos cégek felé. (347. ábra: A diákcsapda: fizessenek egy vagyont saját programozásukért, aztán az adósságon keresztül irányítsd őket életük végéig)

A diákokat rövid pórázon tartják az adósrabszolga sorsán keresztül. Az adósság kontrollt jelent és azt, hogy pénzügyi kötelékbe zárnak embereket tinédzser éveiktől kezdve, ami arra kényszeríti őket, hogy szolgálják a Rendszert, hogy visszafizethessék adósságukat ugyanannak a Rendszernek. A diákhitel katasztrofális. Amikor ezt írom, majdnem 45 millió amerikai diák tartozik több mint 1,3 trillió dollár diákhitellel, hogy kifizethessék saját oktatásukat (programozás), és ez a szám 2726, 27 (nagyságrendileg 1 000 000 forinttal) nő másodpercenként egy olyan adósságóra szerint, amit a marketwatch.com oldal fejlesztett ki. A felsőbb ,,oktatás” költségei az Egyesült Királyságban (amit az arkhonikus Tony Blair vezetett be) állítólag a legdrágábbak. Itt egy átlag diák ötvenezer fontot kell fizessen (nagyságrendileg 20 000 000 forint). Egy 2017-es jelentés szerint az IFS (Költségvetési Tanulmányok Intézete) azt mondta, a friss diplomások kétharmada soha nem fogja visszafizetni diákhitelét, míg sokan az ötvenes éveikben is ezt fogják törleszteni. Az alacsony bevételű családokból származó diákok ötvenhétezer fontos oktatási számlákat tudnak összerakni. 

Van egy helyzet, ahol a gyerekek azon stresszelnek, hogyan szerezzenek jó jegyeket a vizsgán, hogy elmehessenek egyetemre, ahol aztán életük kezdetén eláraszthatja őket az adósság. Azért teszik ezt, mert amikor elhagyják az iskolát, kevés munkahely van. Mi mást tennél? Ironikusan szintén kevés a munkahely, főleg a jól fizető az egyetemekről kiáramló diákok számára és mértékéhez képest. Sokan akkor ismerik fel, hogy az, amivel a legformálhatóbb éveiket töltötték – hogy egy diplomát megszerezzenek – csak átverés volt… nagyon drága átverés. 

Az egyetemek és főiskolák ma nem tanulási, hanem pénzkereseti helyek. Pakold őket össze egy jó nagy kupacba. Minden egyes új diák megcsengeti a kasszát. Ha szeretnél valamit csinálni és az egyetlen mód, hogy csinálhasd, egy diploma megszerzése, akkor értem, miért teszed, de hogy csak magáért az egyetemre járásért csináld, amiért aztán évtizedekig fogsz fizetni… az aztán biztosan őrültség. Ne dőlj be ennek az átverésnek, mert ez az. Ne gondold, hogy papírdarabok határozzák meg életedet, sikeredet, kudarcodat. EZ NEM ÍGY VAN – hacsak meg nem engeded. Mit fognak rólad gondolni a szülők és mások? Kit érdekel! Az az ő problémájuk, nem a tiéd. Ők ők, te meg te vagy. Ez a te életed, nem az övéké. 

Az ,,oktatás” szintén sok fiatalt arra tanít, hogy megtalálják a helyüket az arkhonikus hierarchiában. A gazdagoknak kitalált magániskolák létrehozzák a vezetőket és adminisztrátorokat (a kormányzóknak), míg az állami iskolák létrehozzák a munkásokat és a rabszolgákat (a kormányzottakat). Van egy kis átfedés, de döbbenetesen kevés. (348. és 349. ábra. A magániskolák: vezetők és adminisztrátorok, ők a kormányzók. Állami iskolák: munkások és rabszolgák, ők a kormányzottak. A hierarchia az iskolában kezdődik: tudd a helyed!) (278. oldal) 

Azt mondták nekem gyerekként egy Leicester lakótelepen, hogy ,,tudjam, hova tartozom”. Ezt már akkor sem fogadtam el. Az osztály egy ugyanolyan program, mind a felsőbb, mind a középosztályok számára. Egy illúzió, ami eltorzítja a tényt, hogy mi mindannyian egy Végtelen Tudatosság vagyunk. A ,,felső” és ,,középosztályos” ,,oktatást” arra hozták létre, hogy eladja ezt az illúziót. Kevés olyan ember van, akiket jobban programozott volna a Rendszer szoftver, mint akiket magániskolában taníttattak, s akik aztán a hatalom és befolyás pozícióit foglalják el, hogy a népességre erőltessék programozott érzékeléseiket, miközben szinte egyik sem ismeri fel, hogy egyáltalán programozták volna. De programozták őket, méghozzá masszívan, majdnem mindenki mással együtt, akik átmentek ilyen oktatási rendszeren, legyen az akár állami, akár magán (mindegyiket az arkhonikus elit irányítja). 

Programozott gyerek egyenlő programozott felnőtt

A lényege az egész hamis oktatásnak, hogy irányítsa és terelgesse a népesség elméjét ugyanabba a kollektív érzékelésbe, amit én PostaBélyeg Konszenzusnak nevezek. (350. ábra: A Postabélyeg Konszenzus. Kétségbeesetten szűk sávja a valóságoknak, amit az emberek ,,normálisnak” és a ,,való világnak” hívnak. Ez egyáltalán nem normális, nem valós, csak abban az értelemben, hogy folyamatosan ismétlik) Ez egy gyakori és erősen korlátozott nézete a valóságnak, lehetőségeknek és ,,normálisnak”. A gyerekek és diákok életük első fázisait ennek letöltésével töltik. Így működik a PostaBélyeg érzékelés: egy szilárd világban élünk, ahol minden külön van minden mástól; a nevünk, fajunk, hátterünk és bármi más címkéi vagyunk, amiket egymásra és magunkra aggatunk; és a történelem, fizika, tudomány, orvostudomány és valóság az mind az, amit a Rendszer mond. Hol van ebben a Végtelen Tudatosság és a Minden Lehetősége? Őket meg sem említik. A Postabélyeg Konszenzus egy hihetetlenül parányi pont a valószínűségben, és amikor összehasonlítjuk a Végtelen Lehetőséggel, döbbenetes (szisztematikus) a rövidlátás. Ez megerősíti azt a felismerést, amit a német filozófus Arthur Schopenhauer tett, hogy ,,az ember látómezejének szélét a világ szélének gondolja”. Schopenhauer 1788-ban született, leírása az emberi társadalomra ma is igaz. (279. oldal) 

Nem mindenki veszi be a PostaBélyeg valóságot, de a manipulátorok tudják, ha a nagy többség elméjét megszerzik, akkor minden disszertánst, vagy szabad gondolkodót kordában fog tartani a közösségük elnyomása. (351 ábra: Harmadik szintű programozás: a társaktól jövő nyomás. Mi birkák vagyunk, úgyhogy te is az kell, legyél. Mi normálisak vagyunk, te pedig bolond, baa, baa, baa!) Ezen folyamat során azok, akik beveszik a normális hivatalos változatát, szajkózzák, hogy mindenki másnak ugyanezt kell tennie, különben szembe kell néznie a kollektív kifigurázással, elátkozással vagy megvetéssel. 

Van egy másik jelenség, ami szintén alátámasztja a Postabélyeg valóságot, amit ,,betanításnak” nevezünk, amikor az agyhullámok szinkronizálódnak a legerősebb frekvenciával. Hogyha van három hegedű, ami egy hangon rezeg, akkor ha melléjük teszel egy negyedik hegedűt, akkor az át fogja venni a három hegedű rezgését akkor is, ha korábban egy másik hangot rezgett. 

Megjelent a Current Biology-ban egy tanulmány, amiben a New York University és a Max Planck Institute of Empirical Aesthetics azt találta, hogy az agyhullámok is hasonló mintákban rendeződnek, amikor a tanárok az órán odafigyelnek, vagy amikor egy csapat egymásra figyel. Társszerző Suzane Dikker azt mondta: ,,úgy gondoljuk, hogy mindezeket a hatásokat meg tudják magyarázni a dinamikus csoport interakcióknál látott, megosztott fegyelmi mechanizmusok”. Ugyanolyan érzékelésekhez vezet a megosztott figyelem és öszpontosítás a szinkronizált agyhullám tevékenységekből fakadóan, mivel az érzékelések frekvenciák és egymással megosztott érzékelések, egymással megosztott frekvenciák. 

A PostaBélyeg Tudatosság egy kollektív állóhullám szerkezet. A kollektív gondolatok, amik ugyanazt az érzékelést osztják, szó szerint összeadják a kompatibilis frekvenciájukat, hogy létrehozzanak egy oszcilláló állóhullámot ott helyben, és magukba ölelnek minden információ egy érzékelési mezőt, amik visszatükrözik az elfogadott normákat, amikből felépül a világ és a valóság. Az iskolákat és az egyetemeket ilyen állóhullámok alapították, ahogyan a politikai központokat, médiát, satöbbit is. Ezek az állóhullámok és az információ, amit oszcillálnak az állómezőjükben, minden egyes nappal nőnek azon érzékelések által, amik a mező kiterjedésében helyet foglalnak. Bárki, aki belép ezekbe a kollektív frekvenciákba és oszcillációkba és nem fogja erős kézzel a saját személyes oszcillációját (érzékeléseit, értékeit), azon kapja magát, hogy ő is bevibrálódik a sorba vagy betanítódik a kollektív oszcillációba (érzékelések, hiedelmek, viselkedési minták). A kollektív birka elmék így alakulnak állóhullámokként, ezért van, hogy sok ember őszinte okok miatt kezd a politikába, ám hamar azzá válnak, ami ellen az elején tiltakoztak. (280. oldal) 

Betanítottak a kollektív állóhullám oszcillációban, ezért ők is ugyanúgy gondolkodnak és viselkednek. Amint monopolizálni tudod a ,,normális” érzékelését, minden más automatikusan követi azt. Legalábbis a birkáknak kell egy pásztor és egy juhászkutya, hogy ne kanászodjanak el. A Rendszer a pásztor, de az emberek rég felhagytak a kutyával. (352. ábra: Társaktól jövő nyomás: a pásztor és a juhászkutya. A birkáknak kell egy juhászkutya, hogy ne kanászodjanak el – az emberek egymás rendőrei) A tudatlanság arroganciáján keresztül tartják egymást ellenőrzés alatt, ez a kollektív pszichológiai fasizmus. (353. ábra: Ez a buborék program. Nem hallak téged, én csak a PostaBélyeget hallom) Bárki, aki megkérdőjelezi a PostaBélyeget, arra legyintenek, hogy őrült, bolond, veszélyes vagy (ahogy az én esetemben is) mindhárom. (354. ábra: Az arrogancia buborék: ez őrültség, bolond vagy! A tudatlanság arroganciája) Ez nem más, minthogy egy börtöncella rabjai panaszkodnak, hogy egy másik rab meg akar szökni, és ez a legkisebb korban képes elkezdődni. Még a kisgyerekek is meg tudnak célozni gyerekeket, akik valamilyen módon mások. Ez a reakció bele van kódolva az információs mezőjükbe a hamis szellem által, és ezt csak akkor tudjuk felülírni, ha tudatosságunkat megnyitjuk a Programon túlira. Az ,,oktatás” egyik szerepe, ahogyan a médiának is, hogy aktiválja ezeket a lappangó reakciókat és válaszokat, bár a kiskatonák ezt nem fogják tudni. 

Programozott programozás 

Végig a társadalomban vannak programozott programozóink. A kormány/hadseregi elmekontroll hadműveletek programoznak embereket, hogy programozzanak másokat, s kollektíven megvan ugyanez az elv. A legprogramozottabbak nyilvánvalóan azok, akik a legsikeresebbek az iskolájukban és egyetemi karrierjükben. Ők azok, akik magukba szívták a lehető legáthatóbban a PostaBélyeg-mentalitást és azt mondták vizsgáztatóiknak, amit azok hallani akartak. Ők maradtak a legtovább a pszichológiai programozó egységben (oktatásban). A rendszer azon megszállottsága, hogy egyetemi diplomákhoz kösse a legjobb állásokat, nem véletlen. Rendben, mondhatod, hogy bizonyos fokig ez konfirmáció egy intelligens elmének, s ezért csinálják; de az intelligencia megerősítésének ez nem elég erős oka, és ha elég mélyre mész az árnyékokban, azt találod, hogy nem ezért csinálják. (281. oldal) Egy diploma igazából csak azt erősíti meg, hogy képes vagy magadba szívni és emlékezni információra, amit a Rendszer adott neked. Valahol a pszichológiában legalább van egy tudatalatti elfogadása a hatóság mindenhatóságának. Lesznek kivételek, mert mindig vannak, de én most az emberekről általánosságban beszélek. 

Az érzékelésükkel és oktatásukkal programozottak elmennek és politikusokká, kormánytisztviselőkké, tudósokká, orvosokká, akadémikusokká, ügyvédekké, bírókká, vezérigazgatókká, újságírókká, satöbbi válnak. Belőlük lesznek azok, akik betöltik a társadalomirányító pozíciókat, ezért tudják ott képviselni a PostaBélyeg programozást és annak ,,normális” látszatát. Utána életük további részét azzal tölthetik, hogy megerősítsék egymást a letöltött valóságuk verziójában, és hogy a dolgok mennyire valóságosak, miközben ez nagyrészt rövidlátó butaság. (355. ábra: A PostaBélyeg embereket ugyanaz a rendszer programozta: igazam van, igazad van, neki igaza van, neki is igaza van, mindannyiunknak igaza van) Össze tudom ennek következményeit foglalni egyetlen mondatban: a rendszert olyan emberek vezetik, akik nem túl okosak, de azt gondolják, azok. Ez egy szörnyen romboló kombináció. A politikusok döntéseket hoznak és törvényeket tartatnak be az általuk normálisnak érzékelt dolgok szerint, és a legtöbb tudós konklúziókat hoz a valóságról, ebből a perspektívából. A doktorok kezelnek, az akadémikusok tanítanak, a bírók bírálnak, az ügyvédek védenek, a vezérigazgatók szabályokat hoznak, az újságírók pedig riportokat készítenek a PostaBélyeg alaphiedelmeiből kiinduló normális szerint. Döntéseket hoznak, minthogyha a világ tömör lenne (korlátozás), amikor a világ nem tömör (hanem végtelen lehetőségekből áll). Az újságírók, akik egészség témában írnak, nem fognak elmenni egy alternatív gyógyítóhoz, akinek lehet, hogy nagy megértése van a témával kapcsolatban. Egy orvossal fognak konzultálni, aki ugyanazt a PostaBélyeg rendszert fogja idézni. Ugyanez történik, amikor nagy ritkán valamelyik újságíró megpróbálja a valóság természetét felderíteni. Elmegy tudósokhoz, akik ugyanabból a kottából énekelnek. A PostaBélyeg programok és védők megerősítik egymást és a népességet, hogy a PostaBélyeg mindenható, amikor ez nem más, mint egy kollektív hallucináció, amivel mindannyian egyetértünk. Találkoztam és megfigyeltem közelről sok ilyen társadalomirányító szakmát és a mérték, hogy mennyire programozott az ő érzékelésük, döbbenetes, ahogyan az is, mennyire gyorsan le tudnak söpörni egy másik nézetet. (282. oldal) Olyan ritkák a kivételek, hogy azok erősítik a szabályt. A televízióban minden nap láthatunk szakértőket (általában a legprogramozottabb érzékelésűek), akik elmondják a népességnek, mire gondoljanak, mit tegyenek. A vak érzékelésű meginterjúvolja a vak érzékelésűt és ezt szakértelemnek nevezik. A sarokpontja az egész illúziónak, hogy meggyőzzenek embereket, hogy értik, amikor egyáltalán nem értik. (356. ábra: Ó, igen, most már látom. Pontosan ezt akarja a Rendszer és a Program) A Rendszer egy öngerjesztő érzékelési örökmozgó gép, egy szállítószalag az elmében, ami hasonló bármilyen gyárban találhatóhoz. Bemegy a nyersanyag (gyerekek) az egyik oldalon, feldolgozza őket felnőttekké, akik szolgálják a gépezetet, amíg ki nem kopnak és bele nem hullanak a kukába (ez a temető) vagy az újrahasznosító kukába (hamvasztóba) a másik oldalon. Azokat, akik részben vagy egészben látják, mi történik, elnémítja a társas nyomás, vagy démonizálja, illetve megszégyeníti őket a média, ha nyilvánosság előtt teszik. Ez generációról generációra folytatódik – dolgozz, vásárolj, fogyassz, halj meg, dolgozz, vásárolj, fogyassz, halj meg… Ők ezt ,,életnek” hívják, de ez nem élet. Ez csak létezés. Ez csak túlélés. Ez csak a program. Ez a szimuláció. Ez a Mátrix. Te egy rabszolga vagy, Neo. 

Ki vagyok én. Amit mondanak, az vagyok. 

A kicsi én érzete elvisz egy bizonyos érzékeléshez, ahol érezzük a külső hatóságot és tehetetlenségünket a mindenható hatósággal szemben, ez pedig elvezet bennünket a kicsi énhez. Ezt az öngerjesztő kört csak akkor tudjuk megtörni, ha önmagunkat a Végtelen Énnel azonosítjuk. A kicsi én érzékelése egy állóhullám oszcilláció, ami a helyén tartja ezt az érzékelést, amíg a Tudatosság az oszcilláción túl be nem hatol az állóhullámba, hogy lehetővé tegye a hullámnak, hogy mozogjon és kitágítsa lehetséges alkotott látómezejét. Néhány embert leszámítva mindenki olyan címkékkel azonosítja magát, mint férfi, nő, fekete, fehér, brit, amerikai, francia, afrikai, keresztény, muzulmán, zsidó, hindu, szocialista, konzervatív, középosztálybeli, munkásosztálybeli, név, kor és születési dátum. Én erre címke tudatosságként hivatkozom, s az ebből fakadó önazonosságra Fantom Énként. (357. ábra: Fantom Én. Én csak egy címke vagyok. Kérdés csak az, melyiket választom) Az emberek folyamatosan rabszolgasorsba taszítják saját elméjüket azáltal, hogy címkézik az önazonosságuk érzeteit. Ezek a címkék (melynek száma folyamatosan nő és osztódik) valójában nem mi vagyunk. Ezek csak szavak, amik leírják, amit mi megtapasztalunk. A Végtelen Tudatosság vagyunk, ami átéli ezeket a tapasztalatokat. De hogyan tudnál manipulálni és átverni több milliárdnyi elmét, ami tudatában van annak a végtelen nagyságnak, ami ő valójában? Nem tudnál. Kezdetnek nem fogják elfogadni az irányításodat; át fognak látni minden machináción, amivel megpróbálod azt burkoltan rájuk erőltetni. Ahhoz, hogy tömegmanipulálj, egy Fantom Én önazonosságot kell hirdess, ami alapvető funkcióit és érzékeléseit tekintve egy öt érzékszervi én. Az oktatás, média, tudomány, orvostudomány és tömegkommunikációk minden formája, minden téren ezért dolgozik a szétválasztottságba fektetett hiedelemmel és soha nem az egységben. A végtelenségig vitatkoznak a gallyakon és soha nem látják az erdőt. Ez a figyelmet majdnem teljes egészében a holografikus szimuláció öt érzékszervből álló birodalmára összpontosítja, mint ahogyan a muslinca száll a lángra. Elhomályosul a perifériás látás és nem marad más, mint a közelgő vonat, ami egy élet programozott érzékelését hozza. A legtöbb fiatal elhagyja az alapvető programozásuk oktatási méhét és egyből mennek a felnőtt világba ezzel a letöltött Énnel és valóságképpel. A lehetőségeiket, ambícióikat és álmaikat folyamatosan a Rendszer diktálja tudatosan és tudat alatt, s az az önazonosság, amit a Rendszerből töltöttek le. Mivel az Arkhonikus Rejtett Kéz irányítja globálisan a pénzügyeket, az üzletet és a kormányt, ez azt jelenti, ő dönti el, ki kap pénzt, munkát, támogatást és ki nem. A felnőtt élet nagyrészt folyamatos túlélési próbálkozás (hüllőagy), míg másrészt általában pénz, státusz és hatalomalapú vágyak kergetése (szintén hüllőagy) – a Rendszer azt mondta, hogy ez a siker. A szoftver bizonytalansági programokat pulzáltat, végig az emberi hullámforma mezőn, és a félelem manipulációja azt eredményezi, hogy összehasonlításképp csak néhányan biztosak magukban. Folyamatos megerősítést akarnak abból, hogy mások hogyan látják őket, s ennek sok következménye van, mert az emberek nem fogják kimondani, amit valójában gondolnak, ha ez ellenkezik a PostaBélyeg véleményével, amit a konszenzus imád, továbbá be akarják tömni a lelkükben tátongó bizonytalansági űrt külső sikerekkel. Azt szeretnék, hogy mások sikeresnek lássák őket. Ki dönti ezt el? A Rendszer. 

Eladják nekünk az álmainkat, hogy mi továbbra is aludjunk. Mennyi pénzed van? Mennyire vagy híres? Mennyi hatalmad van mások és események fölött? A szükséglet, hogy híresek legyünk, tehát elrejtsük bizonytalanságunkat, az ok, amiért Hollywood, a szórakoztatás, a média ilyen sok bizonytalan embert vonz, és ez a magyarázat, hogy sokan miért akarnak bármi áron híresek lenni. (284. oldal) A tv-s valóságshow-k az ilyen érzelmi függőségekből táplálkoznak. Azoknak, akik tudatosak a Programon túli dolgokra, nincs szükségük ilyen egomasszázsra. Ők azok, amik, nem számít nekik, hogy mit gondolnak mások, amikor a tükörbe néznek. Innen is láthatod, hogy a Rejtett Kéz és a Rendszer miért dolgozik ilyen keményen ahhoz, hogy elnyomjon bármilyen kapcsolatot a kitágult tudatossághoz. Hogy ha ezt nem tennék, a játéknak vége lenne. 

Elhagyod az iskolát vagy az egyetemet és bumm, elindulsz. Muszáj, muszáj, muszáj, kell, kell, kell! (358. ábra: Elindultam, oda kell érjek, muszáj, muszáj, muszáj, kell, kell, kell) Túl kell élnem! Sikeresnek kell lennem! Versengenem kell! Kell, hogy legyek valaki! 

A Program élethosszig tart és végig ugyanolyan. Ahhoz, hogy elrejtsék a programozást, el kell adniuk a választás illúzióját és különböző címkéket kell, hogy aggassanak az élet látszólag különböző fázisaira, miközben amit tesznek, az nem más, mint ugyanazt a folytonosságot illetik a más címkékkel. Például adnak neked egy hosszú listát, amiből választhatsz kenyeret, bagelt, kávét és sajtot, de általában csak kettő (és általában két egyező) választási lehetőséget arról, ki vezesse a kormányt. Olyan dolgokban adnak választási lehetőséget, ami számukra nem fontos és szinte semmi választási lehetőséget nem adnak azokban a dolgokban, amik számunkra fontosak. A felnőtt életet úgy hirdetik, hogy ez más, mint az iskolai és egyetemi élet, miközben ugyanannak a programnak a folytatása. Anya besétál és így szól a még alvó gyerekének: ,,gyere, drágám, el fogsz késni az iskolából” (börtönből). Amikor az oktatási fázisnak vége, egy partner besétál és így szól: ,,gyere, drágám, el fogsz késni a munkából” (ez is gyakran börtön). A ,,mit fog mondani a tanár?” átalakul azzá, hogy ,,mit fog mondani a főnök?”. Megváltoznak a címkék, de a végeredmény ugyanaz marad. Valójában a felnőtt verzió rosszabb, mert a gyerek kibír egy szidást, míg a felnőtt munkahely nélkül találhatja magát, s akkor nem tudja kifizetni a számlákat. A félelem az irányítás valutája – félelem a tanártól, félelem a főnöktől, félelem a kormánytól, a rendőrségtől, adóhatóságtól, egymástól. A Rendszer a lánc és vasgolyó, s ennek engedelmeskedünk minden ,,fázisban”. Aztán ott van még a répa lebegtetése elénk. Az ,,oktatási” évek alatt, ha keményen dolgozol és csinálod, amit mondanak és feláldozod a gyerekkorodat, hogy tanulj, akkor meglesz a jutalmad egy ,,jó munkával”. A felnőtt években a répa az az, ha keményen dolgozol, csinálod, amit mondanak és feláldozod az életedet, hogy legyen karriered és ,,előrehaladhass”, így jutalmad a ,,siker” lesz, vagy legalábbis a pénzügyi túlélés. (359. ábra: Egyszer csak odaérek. Úristen, ez a répa ugyanolyan gyors, mint én, keményebben kell próbálkozzak) Soha ne élj a pillanatban – MOSTban. Mindig fókuszálj a következő pillanatokra, a ,,jövőre”. Ahogy John Lennon zseniálisan megfogalmazta: ,,az élet az, ami zajlik, miközben te más terveket szövögetsz”. (285. oldal) Ez a teljes elképzelés. Az arkhonikus társadalmat úgy építették fel, hogy ragaszkodjon egy csapdába ejtett és összezavarodott Szellem érzékeléséhez, hogy megakadályozza, hogy az emberek valaha megérthessék, valójában mi történik. Ha a nem létező jövőre tudod összpontosítani figyelmüket, akkor a figyelmük kilép a MOSTból, ami a kitágult tudatosság kapuja, ahol minden válasz vár. Hogyha az illuzórikus ,,múltra” összpontosítanak, az is ugyanilyen hatékony. Legyenek reményeik, vágyaik a holnapban, megbánásaik, fájdalmaik a tegnapban. Mekkora átverés a remény is. Definíciója szerint hol van mindig a remény? Az illuzórikus jövőben. A remény kivesz a MOSTból, itt pedig a remény redundáns. A reménynek, mint jövődarabkának semmi köze nincs a végtelen MOSThoz. Reményt adok neked, az egyenlő azzal, hogy egy répát adok. De ne edd meg az egészet… ja, nem tudsz megenni belőle semennyit sem, ugye? Valahogy mindig túl messze van. Ez nem baj, fogadd el a szart, amit ma adunk és reménykedj abban, hogy holnap jobb lesz. Aztán, mikor eljön a holnap, csinálod ugyanezt. 

A marslakó beszél… 

A Rendszert úgy tervezték, hogy maximális félelmet, szorongást és stresszt hozzon létre. És milyen jól működik, nem? Több milliárd ember él a félelemben, hogy nem fog túlélni, nem tudja kifizetni a lakbért és nem fog tudni ételt tenni az asztalra, miközben másokat az a nyomás stresszel, hogy ,,sikeresek” legyenek. (360. ábra: Az élet program. Mit csinálunk? Olyan sikeres. Gratulálok) A legtöbben félnek attól, hogy nincs elég pénzük, miközben mások félnek elveszteni a pénzt, amit már felhalmoztak, illetve nem tudnak még pénzt keresni. A szorongás, a félelem és az érzékelés manipulációja biztosítja, hogy egymásra is nyomást és stresszt helyezzünk, legyen szó a gyerekeinkről, vagy a nem létező hierarchiában lévő, állítólagos alattvalóinkról. A szülők és a tanárok nyomást helyeznek a gyerekekre, hogy megfeleljenek, jól teljesítsenek (jó jegyeket hozzanak haza és szerezzenek egy jó állást a Rendszerben), és a társadalom minden hierarchiai szintje nyomást helyez az alatta lévő szintre. Érd el azt a jegyet, érd el azt a célt, add el azt a szart. Ez az arkhonikus erőket szolgálja azáltal, hogy eltéríti a figyelmet, elnyomja a rezgést és egy folymatos táplálékot hoz létre a félelem, stressz és szorongás frekvenciasávján keresztül. Egy másik bónusz, mikor az emberek érzelmi mélyponton vannak, s ilyenkor nem gondolkodnak, mert az érzelmi mezőjük egyensúlytalansága kihat a mentálisra. Hogyha nem gondolkodsz, át tudsz látni a Programon? Ez az elmejáték annyira hatékony, hogy az emberek napkelte előtt felkelnek, aztán késő éjszakáig dolgoznak, hogy ,,sikeresek legyenek”, ,,befussanak”, vagy csak boldogan tartsák a főnöküket. Annyira fókuszálnak a célra, hogy nincsen periférikus látásuk, vagy egyáltalán rálátásuk a nagy képre. (286. oldal) Az olyan kérdések, mint ,,miért csinálom ezt?”, ,,hova tartok és miért?”, folyamatosan a felszínek alatt maradnak. Muszáj, muszáj, muszáj, kell, kell, kell. (361. ábra: Nincs időd enni, mert túl elfoglalt és sikeres vagy. Rohanj tovább, de hova?) De mit kell és miért muszáj? Lépj hátra egy pillanatra a Fantom Én öt érzékszerv-összpontosításából. Mit mondana a marslakó, aki lenéz az emberi társadalomra, hogy őszerinte mi történik itt? Nos, a marslakó azt mondaná, hogy először megszületsz, majd szinte azonnal bekerülsz az érzékelésirányítás rendszerébe, ami folyamatos lesz, amíg meg nem halsz. Az első fázisban letöltöd a valóság érzékelésének alapjait, ami elmondja neked, hogyan gondolkodj mindenről és mi az, amit racionálisan és normálisan meg kellene, hogy fontolj annak ellenére, hogy ez a ,,normális” őrültség bárki számára is, akinek van egy cseppnyi kitágult tudatossága. A teljes átverés alapvető eleme, hogy kitekerik az emberi érzékelést, hogy az őrültség normálisnak és a normális őrültségnek tűnjön. (362. ábra: Látszólag ez a normális) Ránk hugyoznak és mi azt mondjuk, esik. (363. ábra: Ez az emberi állapot) A marslakónk azt mondaná, hogy amint a kezdeti programozás teljes, az emberek életük további részét vagy szegénységben töltik, ahol alig élnek túl, vagy olyan dolgokat adnak el, amiről az embereket meggyőzik, hogy szükségük van rá és vágynak rá, miközben a valóság az, hogy nem akarják őket, amint átadják a pénzt. Azoknak, akik túl idősek és törékenyek ahhoz, hogy ezt tovább csinálják, nyugdíjba kell menniük egy alamizsnának számító összegért, vagy egyáltalán nem is kapnak semennyi nyugdíjat, hogy életük hátralévő részében fogukhoz verjenek minden egyes garast, miközben gyakran fáznak és éhesek az alig túlélés oly túl ismerős állapotában. Néhányan végigdolgozták egész életüket, egyik évtizedet a másik után, hogy egy jó nyugdíjra összespóroljanak, hogy végre azt csinálhassanak utolsó éveikben, amit akarnak. (287. oldal) Az életük nagy részében arra összpontosítottak, hogy majd a végét élvezzék és mindent körülötte feláldoztak egy olyan jövőért, ami nem létezik. (287. oldal) És aztán, mikor ennek a ciklusnak vége, meghalsz. A marslakó megrázná a fejét és azt mondaná: ,,ez őrültség, nem?” És valóban az. Az emberi társadalom egy bolondokháza, amiről sokan azt hiszik, ez az evolúció csúcsa, mert azonnal tudnak írni egy sms-t a haverjuknak a világ túlsó oldalán. (364. ábra: Őrület, ami azt gondolja magáról, hogy épelméjű) Ez a programozás és ismerősség (programozás) ereje. Én nem azt mondom, hogy nincs senki, akinek értelmes munkája lenne, vagy hogy nem jönnek létre olyan dolgok, amikre szükségünk van a jelen tudatossági szintünkön. Azt se mondom, hogy mindenki unja a munkáját és úgy ébred fel, hogy utálja a következő napot. De nézd meg az arányt; azt látod, sokkal több készül mindenből, mint amire szükségünk van, sokkal több mindent tesznek meg, amit nem kell megtenni, és sokkal többen utálattal és kétségbeeséssel üdvözlik a hajnalt minden reggel, mint akik örömmel. Valamivel nagy baj van. 

Pénz, pénz, pénz, vicces pénz… 

Az irányítás a ,,pénz” létrehozása és keringetése felett, sarokpontként tartja össze a Rendszert és diktálja az emberi döntéseket vagy azok hiányát. A pénzt maroknyian tartják irányításuk alatt, akik mind az arkhonikusnak jelentenek, és sokkal kevesebben vannak, mint egy százalék. A dán pénzügyi bennfentes Ronald Bernard azt mondta korábban, hogy központilag nagyon kevés ember irányítja a globális pénzügyeket. Arkhonikus Hüllő vérvonalak hozták létre a pénzügyi rendszert (különösen a Rothschildokon keresztül), és ez az ő járművük arra, hogy korlátozzák a választásokat és irányítsák, hogy az emberek mit tesznek és termelnek azáltal, hova áramlik a pénz és hova nem. Megszállottságuk a pénzzel kapcsolatban sokkal inkább az irányításról szól, semmint arról, hogy csak a pénz kedvéért hatalmas vagyonokat halmozzanak fel (úgy értem, a Mély Államban). 

Jelentős mértékben felfedtem, hogyan működik a pénzügyi rendszer átverése az Érzékelés átverés (The Perception Deception) könyvemben és más könyvekben is, mert ez annyira kritikus ahhoz, hogy miképpen jöhet létre a tömeg irányítása. A davidicke.com oldalon van egy videomagyarázat amit elérhetsz, ha beírod a keresőbe, hogy létfontosságú tudások egy Wall Street-i tüntető számára. 

Ha bezársz embereket egy rendszerbe, mely mindenért pénzt kér, beleértve alapvető létszükségleteket is, akkor egy kollektív függőséget hozol létre, amit azok irányítanak, akik irányítják a rendszert oly módon, hogy létrehozzák és keringetik a pénzt. (288. oldal) Akarsz egy otthont? Enni akarsz? Akkor tedd, amit mondunk, vagy nem kapsz pénzt. Hány olyan ember van, aki nem azt teszi, amit valójában tenni akar az életével, mert nincs rá elég pénze? Ez a szám túl nagy és ide tartozik majdnem mindenki. De a pénz is egy másik illúzió, egy másik átverés. A kormányok arkhonikus irányítása, amit később jobban el fogok magyarázni, lehetővé tette, hogy olyan törvényeket vezessenek be, amik átadják a hatalmat a globális népesség felett egy arkhonikusan irányított banki és pénzügyi rendszernek. Ezt a részleges tartalék rátán alapuló hitelekre építik, ami azt jelenti, hogy az arkhonikus hüllő hibrid családok által birtokolt bankok olyan pénzt tudnak hitelbe adni, ami nem létezik, de kamatot tudnak rá felszámítani. Akár kilencszer vagy tízszer annyi pénzt tudnak hitelbe adni, mint amennyi pénzzel valójában rendelkeznek (más manipulációjukkal együtt még sokkal többet), s erre kamatot számítanak fel – olyan hitelre számítanak fel kamatot, ami sosem létezett és sosem fog létezni. (365. ábra: A pénzügyi átverés, hogy hitelbe olyan pénzt adnak embereknek, ami nem létezik és kamatot számítanak rá fel. Így irányítja a bankrendszer a világot) Tegyél egy dollárt a bankba és a bank ezt a dollárt sokszor hitelbe tudja adni, majd minden egyes hitelnél kamatot számít fel. Az emberek azt gondolják, a pénzt a banktól kapják kölcsön, amikor ez nem más, mint egy bűvésztrükk a mérlegkimutatáson. Amikor azt mondja a bank ,,adunk neked pénzt, hogy vegyél egy házat”, az valójában azt jelenti, a semmiből hozunk létre kamatot, ahol a ház a fedezet és mindaddig az övék, míg ki nem fizeted ,,kamatostul”. Embereket és családokat dobnak ki az utcára, mert nem képesek visszafizetni azt a ,,pénzt”, ami nem létezik, soha nem létezett és soha nem is fog, ezért nem is tudták volna hitelbe megkapni. (366. ábra: Elvesztettem az otthonom, mert nem tudtam visszafizetni a pénzt, ami sosem létezett) Döbbenetes őrület, de az emberiség másfelé fordítja tekintetét és benyeli – a többség nem is tudja, hogyan hozzák létre a ,,pénzt”. Az arkhonikus vérvonalon alapuló bankok egy illúziót adnak hitelbe, aminek csak azért van értéke, mert az emberek elhiszik. Cserébe a bankárok megkapják a házadat, földedet, járművedet vagy vállalkozásodat fedezetként. Ha elbuksz a részletek fizetésével, ahol kamatot is kell fizess, mivel elvesztetted a munkádat, a bank elveszi az otthonodat, ahogy láttuk a 2008-as összeomlásnál a tömeges banki jelzálog kilakoltatásokat. Az emberiség egy százaléka (főleg Arkhonikus családok) birtokolja a világ vagyonának ötven százalékát. (289. oldal) Ez azért lehetséges, mert évszázadoon át semmiből létrehozott hitelt (pénz, ami soha nem létezett) olyan vagyonra cserélnek, ami létezik – földre, vállalkozásokra, erőforrásokra. Adj egy embernek egy fegyvert és ki tud rabolni egy bankot. Adj egy embernek bankot és ki tudja rabolni a világot. Adj egy embernek irányítást a bankrendszer felett és birtokba tudja venni a világot. Nathan Rothschild (1777-től 1836-ig), aki a britanniai birodalmát építette fel a családnak, a következőt mondta: 

,,Nem érdekel, hogy milyen bábot tesznek Anglia trónjára, hogy uralkodjon a birodalmon, ami felett sosem nyugszik le a nap, az irányítja a birodalmat, aki irányítja Anglia pénzkészleteit, és én irányítom Anglia pénzkészleteit.” 

Ma azt mondhatta volna, hogy aki a világ pénzkészletét irányítja, irányítja a világot, mert ezzel a helyzettel nézünk szembe. 

A globális háló, közepén a Pókkal, birtokolja és irányítja a bankrendszert, a Hálón keresztül pedig a látszólag különböző szervezeteket, mint amilyen a Világbank, Nemzetközi Valutaalap (IMF), Európai Központi Bank (ECB) és nemzeti központi bankok, amiket mind egyszerre koordinálnak ugyanazon cél felé, bár a nyilvánosság felé látszólag függetlenül működnek. A koordináció egyik legjobb példája a (Nemzetközi Egyezmények Bankja) Bank for International Settlements a svájci Bazelben egy privát szervezet (amit 1930-ban alapítottak az arkhonikus hüllő családok, jelen esetben a Rothschild-ok és Rockefellerek), ahol a kormányokon kívül rendszeresen találkoznak a nemzetik központi bankok, hogy megegyezzenek a kollektív irányelven (hogy meghallgassák, mi lesz az). A 367-es és 368-as ábrák szimbolizálják a szerkezetet és a kompartmentalizált hierarchiát, ami lehetővé teszi a maroknyi embernek, hogy diktáljon nemzeti és globális gazdasági döntéseket és irányzatokat. (367. ábra: Rejtett Kéz, titkos társaságok, pénzügyi elit, bankrendszer, kormányirányelv, emberek. A kompartmentalizált piramis, ami irányítja a világok pénzügyeit) (368. ábra: Nemzetközi Egyezmények Bankja, nemzeti központi bankok, kormányok, emberek) Kérdezd meg a legtöbb politikust a BIS szerepéről és bárgyú tekintetük mindent elárul majd. Az emberi hierarchiát a kompartmentalizált tudatlanság szerkezetére építik. A pénz túlnyomórészt nem kormányokon keresztül kerül körforgásba, hanem magánbankokon keresztül (akiket végső soron ugyanaz a Háló birtokol), amik nem létező hiteleket adnak kölcsön, a hitel pedig adósság. (290. oldal) A csereeszköz, amit pénznek hívunk, teremtésének pillanatától kezdve adósság. A pénzt adósságként hozzák létre, az adósság pedig kontroll. Az, hogy az arkhonikus hüllő bankrendszer ily módon dominálja a valuta teremtését, lehetővé teszi számukra, hogy eldöntsék, mennyi ,,pénz” legyen körforgásban és mennyi nem létező hitelről döntsenek, hogy ,,adnak”. Gazdaságilag tetszőlegesen előidézhetnek Aranykort vagy hanyatlást attól függően, mennyi elméleti pénzt tesznek a körforgásba, amit az emberek elkölthetnek. Ugyanezzel az eredménnyel tudják a kamatlábakat manipulálni. Ez az örökké ismétlődő folyamat: 1. adj nagyon sok hitelt és adósíts el nagyon sok embert, üzletet olyan pénzzel, ami nem létezik; 2. drasztikusan csökkentsd a keringő pénzt azáltal, hogy csökkented az elérhető kölcsönöket és vagy növeled a kamatlábat, hogy ,,gazdasági visszaesést” hozz létre; 3. lopd el az összes valódi vagyont, amit fedezetként elfogadtál, amikor az adósaid nem tudják visszafizetni a hitelt plusz a kamatokat. Ez egy másik dolog – a kamat. A bankárok csak létrehozzák és kölcsönadják az összeget, amiben megegyeztetek, de te visszafizeted ezt az összeget plusz a kamatokat. A kamatot soha nem hozták létre, úgyhogy soha nincsen elég pénz a körforgásban, elméletileg vagy bárhogy máshogy, hogy az emberek visszafizethessék az adósságot, mint tőke, plusz kamat. Emberek elvesztik a házukat, földjüket, vállalkozásukat és megélhetésüket, mert ez szándékosan bele van építve a pénzügyi rendszer szerkezetébe. Ez kevésbé nyilvánvaló gazdasági virágzás idején, amikor rengeteg pénz van a körforgásban, de fájdalmasan nyilvánvalóvá válik, amint az elérhető pénz mennyiségét megdézsmálják. 

Tud ez még őrültebb lenni? Igen, tud. Az arkhonikus kormányok szintén az arkhonikus bankoktól vesznek kölcsön pénzt ugyanebben a formában. A népességet teszik felelőssé, hogy ezt visszafizessék kamatokkal együtt. Emiatt majdnem minden országot birtokba vett már a bankkartell. Miért nem bocsátanak ki a kormányok egyszerűen saját pénzt kamatmentesen? Egyszerű – ugyanaz a hálózat, ami irányítja a bankokat, irányítja a kormányokat ugyanazon Háló mentén. Miért van az, hogy a bankok, akik a 2008-as (és mindegyik más) válságot okozták, végül mindig vagyonosabbak lettek mint valaha, míg a népesség, aki kimentette őket, úszik a megszorításokban és kötelezve van arra, hogy visszafizesse a kimentési pénzt (mely pénzt ugyanazoktól a gazdasági intézményektől vettek fel hitelre, akiket kimentettek)? A kormányok és a bankok ugyanannak a Hálónak két különböző szála. 

A mesterségesen létrehozott 2011-es ciprusi bankkrízis óta a bail-outokat helyettesítik a bail-inek. (369. ábra: Bankrablás ciprusi módra. A következő szint: a bail-in) A bail-outok a kormányoktól jönnek (vagyis kollektívan az emberektől), míg a bail-inek törvényessé teszik a bankoknak, hogy ellopják hitelezőik pénzét, hogy magukat kimenthessék. (291. oldal) Ezt betéti levonásnak nevezik a szaknyelvben. A pénzed biztonságban van a bankban? Biztosan viccelsz. Amikor a bank csődbe megy, akkor te csak egy bizonytalan hitelező vagy. A bail-inek a módja annak, ahogyan az elit azt tervezi, hogy elválaszt mindenkit a pénzétől, beleértve azokat is, akik azt gondolják, most jól megy nekik, s mindez nem az ő problémájuk. (370. ábra: A bail-in a pénzügyi összeomlás, hogy elrabolják a pénzedet. Egy masszív pénzügyi válságot terveznek valamikor, hogy beindítsák a bail-ineket és elrabolják azok vagyonát, akik nincsenek az elitben) Ha te nem vagy az egy százalék része (ami a valóságban sokkal kevesebb, mint egy százalék), akkor arra is fáj a foguk, ami neked van és meg fogják kapni, hacsak az emberek nem összpontosítják együtt a figyelmüket arra, mi történik valójában. Világszinten folyamatosan növekednek a törvények, amik lehetővé teszik a kormányoknak, hogy pénzt vegyenek ki a bankszámlákról a számlatulajdonosok engedélye nélkül, s ez ugyanannak az ütemtervnek része. Már elindultak tervek az EU-n belül, hogy befagyasszanak számlákat a csődbe menő bankoknál, hogy a betétesek ne tudják kivenni a pénzüket. Bűnözői mértékben megadóztatnak majdnem mindent, amit keresünk és vásárolunk, hogy a parányi kisebbség még jobban szívhassa vámpírként a népesség vérét, diktálhassa döntéseit és létrehozhassa a függőséget. Ha az emberek rájönnének, hogy bevételük mekkora mértékben megy a folyamatosan növekvő adók különböző formáiba, ledöbbennének. Azok, akik a politikai baloldalon nagyobb adókat követelnek – fogalmuk sincs, mit támogatnak. Segíti a szegényeket, ha megadóztatod a gazdagokat? Tényleg? Még senki nem vette észre, hogy mindegy milyen magasra nőnek az adók, az emberi nélkülözés továbbmegy, sőt rosszabbodik, ugyanígy az állami szolgáltatások? Észrevette már bárki, hogy a nem olyan gazdagok isszák meg az adózási változtatások levét, míg a hatalmas cégek oly keveset fizetnek? Az osztrák kancellár, Christian Kern felhívta a figyelmet, hogy az Amazon és a Starbucks kevesebb adót fizet százalékban, mint egy helyi kolbászsütő, míg az Apple alig fizetett többet egy százalék adónál az Egyesült Királyságban elért 7,5 milliárd fontos értékesítése után. A Google és a Facebook esetében ugyanez a helyzet. 

A parazita meghatározása: ,,egy olyan szervezet, ami egy másik szervezeten vagy azon belül (gazdatest) él és úgy jut tápanyaghoz, hogy megfosztja attól a gazdatestet.” Az adózás fizeti a háborúkat és a tömeggyilkosságokat, és többségét átszivattyúzzák sok változatos módon az arkhonikus családok kofferjaiba. Céghadseregük csak egy példa. Megfigyelted már a politikai hősöket a bal és jobb oldalon, akik azt mondják, rendszerellenesek és megkérdőjelezik az elitet, de soha nem beszélnek arról, hogy a bankok hogyan adnak hitelbe olyan pénzt, ami nem létezik és ígérik, hogy fognak tenni ezellen valamit? Ennek három fő oka van. A politikusok nagy része nem érti, hogyan működik a pénzügyi rendszer; a következő legmagasabb számúnak nincs töke ahhoz, hogy beszéljen erről; és a legkisebb számú tudja, mi történik, de szolgaként támogatja a Hálót teljes éberséggel azzal kapcsolatban, mit tesznek. (292. oldal) 

Vagy helyrehozzuk a pénzátverést, vagy nem tudunk változtatni semmin. Egy jó kezdőpont lenne, hogy kormányok a valutát kamatmentesen bocsássák ki, és hagyják ki a privát bankrendszert, hogy a semmiből hozzanak létre pénzt a részleges tartalékráta rendszeren keresztül. A kormányoknak befektetési bankokat kellene létre hozniuk, amik létrehozzák és keringtetik a valutát kamatmentesen. Ekkor elbukna a magánbankok bűnszindikátusa és az emberiségnek hatalmas teher esne le a válláról.

Az Isten Program 

Már régóta úgy írom le a vallást, mint a legerősebb valaha feltalált elmekontrollt és ez így is van. A vallásokat azért találták fel, hogy elrabolják a népesség elméjét és háborúztassák őket egymással. Semmi sem döntötte eddig jobban rabságba az emberiséget, mint a megkérdőjelezetlen, megingathatatlan hit az Isten Program különböző változataiban. Itt ,,különböző” változatokról van szó, mert csak a nevek különböznek, de ugyanazt a programot ugyanúgy struktúrálják. (371. ábra: Látszólagos véletlenszerűség. Ugyanaz a program különböző ruhában. A vallásprogram különböző nevek, különböző egyenruha, ugyanaz a történet) A visszatérő elemek a követők csoportjai; közvetítők (általában férfiak és általában köpenyben), akik elmondják neked, Isten mit akar, hogy tegyél; és egy mindenható istennő vagy isten (néha istenek) akiket imádni kell. (372. ábra: Vallás. Ki sem találhatnád. Ja, bocs, kitalálták. Ez egy vicc, ugye? Igen, megerősítve) Nézz meg szinte bármilyen vallást, ezt az ismétlődő tervrajzot fogod látni. És aztán ott van a ,,könyv”. Minden érzékelést, vezetést, inspirációt és felismerést meg kell találjunk ebben a ,,könyvben”, legyen az a Biblia, Korán vagy bármi más, bár általában nem tudják, ki írta, milyen körülmények között vagy milyen motivációval. 

Bárki, aki megkérdőjelezi az adott ortodoxiát, az azonnal istenkáromló, eltévelyedett, illetve a legextrémebb esetekben hitetlen, akit el kell távolítani, ahogyan a Sabbatean Frankism által létrehozott Wahhabi Islam-nál látjuk. (293. oldal) A vallás számomra egyfajta elmebetegség, amit krónikus rövidlátásként határozok meg, ahol fel kell adni a szabad gondolkodáshoz való minden jogot. Miközben írtam ezt a fejezetet, olvastam egy hírt arról, hogy az ultraortodox zsidók az izraeli légitársaság El Al járatain nem voltak hajlandók nők mellé ülni. Azt mondták, ez vallásuk ellen van, Isten ezt nem szeretné. De az ő istenük hozta létre a nőket, ugye? Mi történt? Rossz napja volt? Segíts, össze vagyok zavarodva. Amikor néhány nő nem volt hajlandó átadni helyét, akkor ezek a vallásos őrültek inkább álltak a folyosón. (373. ábra: Nőmentes zóna. Végre! Isten annyira örülni fog! Szabálykövető elmék a szabálykövető vallásnak) Bele tudsz gondolni abba, hogy reggeltől estig minden nap félelemben élsz, hogy véletlenül hozzá ne érj egy nőhöz, akihez nem fűznek rokoni szálak vagy házasság? Az elme és érzékeléskontrollnak ez a szintje felfoghatatlan. 

Egy másik zsidó szekta be akarta tiltani, hogy a nők és lányok magasabb szintű oktatást kaphassanak, mert az veszélyes és a Torah elleni. Itt van csak néhány – és tényleg csak néhány – azon dolgok közül, amit a zsidó emberek vallásuk szerint nem tehetnek a Sabbathon (Shabbat, Szaturnusz nap): hőt alkalmazni valamiben ahhoz, hogy megváltoztassuk (mint például sütés); vezetés (a tüzeket nem szabad beindítani vagy kioltani és az autók tüzelőanyaggal mennek); ugyanez a melegítő, szikráztató dolog megtiltja, hogy bekapcsoljanak elektromos berendezéseket, fényeket, rádiókat, televíziókat, telefonokat (a lámpákat fel kell kapcsolni a Sabbath kezdete előtt, különben sötétben maradsz); szétszedni bármit, ami össze van ragasztva, varrva vagy perforálva, és ide tartoznak a vécépapír és papírtörlőkendők is (ebbe jobb, ha bele se gondolsz). És ez a lista folytatódik. Az írás, rajzolás, radírozás, még egy doboz kinyitása is tabu, hogyha azzal betűkön tépnénk át. Ahogyan a növényöntözés, virágszedés, pénzkezelés is, vagy az utolsó simítások elhelyezése egy tárgyon. A lista hihetetlenül részletes, de egy weboldal, amit láttam, jó tanácsot adott: (294. oldal) ragaszd le a villanykapcsolókat a fürdőszobában, nehogy véletlenül bekapcsold őket gondolkodás nélkül, ha az éjszaka közepén szeretnél egyet pislantani. Jó ötlet. Előre tépkedd le a vécépapírt és a papírtörlőket, tedd el a ceruzákat, filctollakat, tollakat, és előre nyisd ki azokat az üvegeket és csomagokat, amiket a Sabbathon szeretnél használni. Kinyitottál egy üveget Sabbath alatt? Istenkáromló! 

Imádom a kiskapukat kihasználó kütyüket. Ilyenek például a lámpaidőzítők. Ezeket szabad használni, hogy automatikusan be és kikapcsolják a lámpákat mindaddig, míg ezeket a Sabbath előtt állítod be. Gondolom, ezekből döbbenetesen sokat adhatnak el Észak-Londonban, Tel-Avivban és New Yorkban. Van egy másik hörgés, hogy egy pogány jelen legyen, aki megtehet bármit, mert ezt a fajta őrültséget csak Isten kiválasztottjainak kell átélniük. 

Egy másik Sabbath törvény megtiltja, hogy ,,egy tárgyat a magántérből a nyilvános térbe, vagy a nyilvános térben négy könyéknél nagyobb távra vigyenek”. Ez az őrültség olyan elmerobbantó mértékeket ölt, hogy a zsidók a Sabbathon nem csinálhatnak semmit, ami munkának minősül. Ide tartozik a tolókocsi, babakocsi használat is, vagy hogy gyerekeket, kulcsokat tartsanak kézben a házon, kerten kívül. Ez azt jelenti, hogy sok zsidó rokkantnak, idősnek és babának péntek estétől szombat estig otthon kell maradnia, míg véget nem ér ez az értelmetlenség. Ki követeli mindezt? Nos, az Ótestamentum szerint, úgy tűnik Isten követelte. Jól átbaszott titeket. 

Az Észak-londoni zsidók körbe akarták venni közösségüket egy hat mérföld átmérőjű kerítéssel úgy, hogy horgászzsineget függesztettek ki minden lámpára. Nem, ezt nem én találom ki. Azt mondják, ez létrehozna egy hatalmas ,,éruv”-ot, amit úgy határoznak meg, hogy ,,egy olyan városi terület, amit egy drót határol, ami szimbolikusan kibővíti a zsidó háztartások területét a nyilvános terekre, ezáltal lehetővé teszi azokat a tevékenységeket, amik általában a Sabbath idején tilosak a nyilvános tereken”. Ez nekem egy kicsit agyzsibbasztó, de úgy tűnik, az Ótestamentum zsarnoka biztosan rendben van vele. 

Ilyen rugalmatlan ortodoxia vezeti az izraeli államot és még a legtöbb zsidó sem ért egyet ezekkel a vallásos, cionista fanatikusokkal. Egy 2017-es felmérés szerint az izraeli zsidók ötvenöt százaléka felül akarja bírálni a judaizmus és az állam fúzióját, mert azt gondolják, ez az ultraortodox zsidókat képviseli, nem pedig őket. A megkérdezettek majdnem száz százaléka azt szerette volna, hogy csökkentsék a vallás szerepét, vagy teljesen válasszák szét a vallást és az államot, de az ő nézeteiket alig hallották meg, nem úgy, mint a sikítozó extrémistákét. 

Az őrület, ami ,,hitnek” álcázza magát. 

Az iszlám hit extrémistái fenntartják, hogy a nők csakúgy jelenhetnek meg nyilvánosan, ha testüket feketébe borítják. Szerencsére szemük ebből kimarad. Milyen átgondolt. (375. ábra: Úgy érted, olvashatnak? Lehet, hogy ismétlem magam, de ez vicc, ugye?) A nők nem vezethetnek Szaúd-Arábiában, az iszlám hivatalos otthonában, bár lehet, ez inkább a Wahhabizmus otthona. Engedély vagy társ nélkül nem utazhatnak. Gyerekeket arra kényszerítettek, hogy halálra égjenek és elállták menekülési útjukat a nyilvános helyekre, mert a szaúdi vallásos rendőrség úgy gondolta, nem megfelelő ruházatot viseltek. (295. oldal) Apák többször megállították a vizimentőket, hogy kimentsék lányaikat a fulladástól, mert az azt jelentette volna, hogy megérintik őket. Tunéziai tüntetők követelték a jogot, hogy egyenek és igyanak nyilvánosan a muzulmán böjtölő hónapban, a ramadanban, miután a nem böjtölőket letartóztatták azért, mert megtámadták a népesség morálját. Úgy tűnik, nincs törvény az ellen, hogy megtámadják az alapvető épelméjűséget is, különben a hatóságoknak le kellene tartóztatniuk magukat. 

A vallási szoftver nem tudja felfogni, hogy csak azért, mert átadták elméjüket, nem jelenti azt, hogy mindenki másnak is át kell. Ez a Program univerzális témája és nemcsak az Isten verzió szerint, ami azt mondja, hinned kell neked is abban, amiben én hiszek. Ezek extrémebb esetek, és az iszlámnak van sok épelméjűbb kifejeződése is, de még akkor is, hogy így felfogni magunkat, az életet és a világot, hogy ősi doktrínákat töltünk le ismétlődés és erőszak által gyerekkor óta, ez szörnyű. Ugyanez történik a judaizmusban, kereszténységben, hinduizmusban és a többiben. A főbb vallásokat mind ősi és ,,nem annyira ősi” doktrínákra alapították, amik, miután papírba vagy tradícióba kerültek, gyakran több ezer éven át uralkodtak, miközben minden mást, ami ezen túli, megvetik vagy elátkozzák. Hol van a szabad akarat vagy gondolat, amikor abban hiszel, hogy ahhoz, hogy Istent tiszteld, térdre kell ereszkedj naponta ötször és imádkoznod kell Mekka felé (a Szaturnusz kocka felé)? A muzulmán azt jelenti, az, aki megadja magát. 

Sabbatean Frankist Dönmeh iszlám extrémisták Szaúd-Arábiában és Pakisztánban fasiszta arroganciával mennek és ellenőrzik népességüket, s büntetéseket osztanak ki akaratuk szerint, hogy saját őrültségeiket másokra – különösen nőkre – erőltessék. Ha nem hiszel az iszlám extrémiségében, vagy bűnös vagy ateizmusban, istenkáromlásban, halálbüntetést mérhetnek rád. Ilyen kétségbeesettek az államok, hogy kontrollálják az embereket, vallásos kényszerítésen keresztül. Az emberek tényleg azt gondolják, hogy a Sabbatean Frankist Dönmeh szaúdi nemesi család a magánéletében követi az iszlámot? Ez az ő tömegkontroll rendszerük, ennyi. A vallás őrültség lehet és gyakran az is, mind az ezt betartatók, mind a szülők között, akik ezt gyerekeikre erőltetik. 

Egy malajziai fiúnak mindkét lábát amputálták, aki ettől később meghalt, miután ismételten megverték egy magán vallásos iskolában az agyhalott mániákusok. Bármilyen vallás, ahol erőszakot és fenyegetést kell alkalmazni ahhoz, hogy fenntartsák az irányítást, nyilvánvalóan nem hisz érvelései erősségében. Szavakon túli megbecstelenítés, ha a szülő beleneveli gyermekét bármilyen vallásba, és gyermekerőszakot jelent, amikor megtagadják a szabad akarat lehetőségét. 

(296. oldal) 

A hinduizmusról úgy hiszik, megvilágosodottabb vallás és ez volt az inspiráció a nyugati New Age mozgalom feltámadása mögött. Én csak egy másik elmezsarnokot látok, amiben ott vannak a saját őrültségei. A hindu csőcselék halálra vert egy férfit 2017-ben, amikor nem árulta el, hol vannak a muzulmán és hindu tinédzserek, akik elszöktek Uttar Pradesh-nál. Nem szerethetnek egymásba muszlimok és hinduk. Ez ellenkezik a vallásukkal, ahol a házasságoknak előre elrendezetteknek kell lenni, hogy illeszkedjenek az őrült, zsarnok szülők és a vallási szoftverprogramok kívánalmaihoz. Két kisgyereket eszméletlenségig vert és elektrosokkolt halálukig egy indiai apa 2017-ben, amikor az anya meggyőzte őt, hogy az elektrosokk megtisztítja őket a gonosz szellemektől és lehetővé tenné az anya számára, hogy elérje a ,,megvilágosodást”. Ilyen a kifordult őrültsége az extrémen vallásos elmének. 

2017-ben feláldoztak egy tinédzser lányt Indiában egy ,,feketemágia rituálé során”, amit a bácsikája indítványozott, és egy feketemágus vitt véghez, hogy meggyógyítsanak egy paralizált férfit. A rendőrség azt mondja, hogy a gyilkosok úgy hitték, a férfit ,,gonosz szellemek szállták meg” és ahhoz, hogy meggyógyítsák, ,,negyven napon belül fel kellett áldozniuk egy kiskorú lányt”. 

Egészen 2015-ig, minden öt évben tartottak egy hindufesztivált, közel India nepáli határához ,,a hatalom istennője”, Gadhimai tiszteletére. Legalább több tízezer bivalyt és más állatot öltek meg rituális áldozatként. Van, aki azt állítja, ez a szám sokkal nagyobb. (376. ábra: Bivaly tömeges gyilkolás – ettől boldog az istennő. De ha bántasz egy tehenet, akkor nagy bajban vagy. Az istenek szeretik a teheneket) Milliók jelentek meg, hogy megnézzék a gyilkosságokat, amikről azt hitték, véget vet a gonosznak és elhozza a gazdagságot. Ezt az ígéretét soha nem váltotta be, ők meg nem tudták felfogni, hogy nem úgy vetsz véget a gonoszságnak, hogy még többet követsz el belőle. Azt, hogy az állatokat utána eladták húsfeldolgozásra, az már inkább volt jólét forrása. Ez egy másik tömegáldozat volt az istennek vagy istennőnek, halál és rettegés formájában. Egy hatalmas arkhonikus energia ,,ebéd” egy emberi vallásból, ami érzékelési akaratát rákényszeríti a félelem által manipulált követőkre – félelem attól, hogy nem járnak az istenek és istennők kedvében. A kedvükben járhatsz egy állati holokauszttal mindaddig, míg ez nem tartalmaz tehenet is. Az istenek a tehenet szeretik. 

India Gujarat állama bevezette az életfogytiglani börtönbüntetést, hogyha megölsz egy tehenet. Ha pedig marhát birtokolsz, azért akár tíz évi börtönbüntetést kaphatsz. Bivalyok? Az nem probléma, az istenekkel az rendben van. 

Iszlám, kereszténység, judaizmus, hinduizmus, ugyanaz az alaptéma. Döntsd el, hogy az ,,isten” vagy az istenek mit akarnak, és ezt kényszerítsd rá a népességre megfélemlítés, bűntudat, törvény, akár kivégzés árán is. 

A budhizmusnak is megvannak az extrémistái, hiába alakult ki róla az a kép, hogy ez a béke vallása. Megtámadtak muzulmánokat Sri Lankában és különösen Myanmar területén, ahol egy emberi katasztrófa bekövetkeztével nagyszámú Rohingya Muzulmán elmenekült az üldöztetés elől. 

Majdnem minden vallás imádja valamilyen formában a Demiurgikus/Arkhonikus önmagára tudatos torzulását és annak nem emberi hüllőit és más csatornáit. (377. ábra: Adtam nektek egy vallást, hogy engem imádjatok. Vallások, amik a hamis ,,istent” imádják) Ugyanazon istennek a különböző verziói azt követelik, hogy eltorzuljon a viselkedésed és hited, mert ezek ugyanannak az arkhonikus torzulásnak különböző változatai. Sok vallás a férfidominanciát támogatja a női dominanciával szemben; ugyanezt láthatjuk a judaizmus, iszlám és kereszténység példáiban, ahogy a nők évszázadokon át ellenezték, hogy nők papok lehessenek. Ezek a férfidominált vallások ugyanabból a Saharasia-ból jöttek elő ugyanabban az időben, követve az új pszichét, ami magával hozta a férfiak által dominált társadalmakat. (368. ábra: I. u. 4000-rel az új psziché; itt született a vallás. A főbb vallások ugyanott születtek és ugyanabban az időben, mint az új psziché) A vallás az új psziché teremtménye, ami szolgálja az arkhonikus torzulást és ezeknek kifejeződéseit, mint a Hüllők és Szürkék. 

A kereszténységnek olyan történelme van a zsarnoksággal, embermészárlással és hit-rákényszerítéssel, hogy Karóbahúzó Vlad kismiskának tűnik mellette. A kereszténység számtalan emberéletet követelt, pecsételt meg sorsokat és korlátozott érzékeléseket az elmúlt kétezer év jórészében. Mégis a kereszténység adja az érzékelési tervrajzot, nagyjából 2,2 milliárd embernek világszerte. A kereszténység valójában a babiloni egyház, ami a vérvonalakkal együtt áttette székhelyét Rómába, ahonnan indult a kereszténység, amit ma ismerünk. A babiloni Szentháromság Nimród (Atyaisten), Semiramis (Szűzanya) és Tammuz/Ninos (Fiú) – ebből lett a ,,keresztény” Szentháromság, az Atya, Fiú és a Szentlélek, amit fehér galambbal szimbolizáltak. A babiloniak Semiramis-t, akit Ishtar-ként is ismerhetünk, jelképezték galambbal és a tulajdonságok és titulusok, amit Semiramis/Ishtar-nak, (Szűzanyának/Mennyország királynőjének) adtak, volt a szimbolikus karakter, amit Szűz Máriának neveztek el. Ez valójában Semiramis más név alatt. Amit keresztény történetnek mondanak, nem más, mint plagizált ismétlése ugyanannak az alapvető narratívának, amit szerte a világon több ezer éve ismételtek a kereszténység előtt. Rengeteg biblia előtti Szűzanyáról számolnak be, aki a Megváltónak adott életet. (379. ábra: A ,,keresztény” Szűzanya történet világszerte megtalálható és sokkal korábbi változatok ismétlődése. Ide tartoznak a Hüllő anya és gyermeke Mezopotámiában, a babiloni Semiramis királynő és Isis Egyiptomban. A Szűzanya megjelent, amikor a babiloni egyház átköltözött Rómába és kereszténység néven futott tovább) Erről többet írok az Érzékelés átverés könyvemben, az ,,Arkhoni vallás” fejezetben – itt találsz részletes történelmet és hátteret a vallásmítoszhoz. 

Babilon volt a mai emberáldozó Sabbatean Frankizmus és sátánizmus eredete és ezért vannak a Babilon által inspirált kereszténységben Eucharisztia-hoz hasonlító rituálék (ahol vért borként isznak és húst ostyaként esznek). Ez a light sátánizmus (enyhe sátánizmus). (380. ábra: Light sátánizmus. Edd meg a testet, idd meg a vért. Az Eucharisztia egy elfogadható, nyilvános verziója annak,ami valójában történik a sátáni hálózatokban, ahol több ezer éve hajtanak végre áldozati rituálékat) A kereszténység és más ehhez kapcsolódó vallásoknak van áldozó oltáruk, ami emlékeztet a valódira, amit megtaláltak Babilonban és máshol. A kereszténység jelképe is egy emberi áldozat. (381. ábra: Sátáni áldozat. A keresztrefeszítés az emberi áldozat rituáléja) (299. oldal) Jézust ,,isten” parancsára áldozták fel, hogy megmentse az emberiséget? Az emberi áldozatok a történelem során mindig azért történtek, hogy valamilyen istennek vagy isteneknek a kedvében járjon és megmentsék az emberiséget. Milyen isten lehet ez vajon?? 

Ugyanaz az istenség, ugyanaz az eredet.

Nyilvánvaló a ,,különböző” vallások közötti kapcsolat. A judaizmusnak hatalmas kapcsolata van a kereszténységgel a közös Ótestamentumban, miközben az iszlám tartalmazza a bibliai karaktereket Jézust, Máriát és Ábrahámot. Mind abban hisznek, hogy istenük hozta létre az Univerzumot – ez igaz: a Demiurge – és a szimulációt. Mindhárom vallásban sapkákat kell hordani (ahogyan ezt a babiloni papok is tették), és azt állítják, ők az istenük kiválasztottjai. A zsidók azt mondják, vannak a kiválasztottak, akik minden más ember felett állnak; a kereszténység azt állítja, csakis akkor juthatsz a mennyországba, ha elhiszed, hogy Jézus a megmentőd; az iszlám azt állítja, hogy ő az egyetlen vallás, ami biztosítja helyedet Allah paradicsomában. Amikor elhiszed az istenadta felsőbbrendűséget, akkor mentálisan emberteleníteni tudod a nem hívőket és meg tudsz magyarázni bármilyen ellenük elkövetett rémtettet. Ez történt a múltban és ez zajlik ma is. Nézd meg a mentálisan sérült Iszlám Államot vagy az IsIs-t és azt, hogy mi történt Izraelben és a törvénytelenül elfoglalt palesztin földeken, mint Gáza és West Bank. 

A judaizmus és az iszlám megköveteli a vallásosan feláldozott kóser és halal húst és egyik sem eszik disznóhúst, ahogyan egyes keresztény szekták sem. Az ő istenük azt mondja, a disznók tisztátlanok, bár a hitek valódi forrása az ősi Közép-Keletről származik, ahonnan mindhárom ered. Azt akarod, az emberek tegyenek meg valamit? Könnyű – mondd nekik, hogy isten ezt parancsolja.

Az Isten Program fraktálmintákhoz hasonlóan felosztja az embereket, mely minták bele vannak szőve a szimuláció energetikai szerkezetébe. Korábban említettem, hogy a kutatás bebizonyította, hogy minden, legyen az fizikai vagy pszichológiai, követi az ahogy fent úgy lent mintát, legyen az fraktális fizika vagy vallás. A fraktálok hologramok abban az értelemben, hogy a nagyobb minták részletei tartalmazzák az egész pontos másolatát (erről többet olvashatsz az EzVan Kiadónál megjelent Holografikus Univerzum című könyvben – a szerk.). Ugyanezen elv mentén osztódott a Demiurge torzítás több arkhoni almásolatra. Gondold végig ezt a mintát a vallásnál. Létrehoznak egy vallást, aztán felosztják önmaga másolataira, amik ugyanazon rendszer szerint működnek. A kereszténység Rómából indult ki, aztán feloszlott a katolikus és protestáns irányzatokra, amik aztán még több részre osztották fel magukat. Ugyanez történt az iszlám feloszlással a Shiite és Sunni vonalakra. Van a judaizmusnak is több változata, ahogyan a hinduizmusnak is. A hinduizmus esetében ez elkerülhetetlen volt, hiszen ott több tízezer istenség közül lehet választani. A felosztódás azt jelenti, hogy az eredeti vallásokat háborúztatni lehet egymással és egymáson belül, hogy felosszuk, érzékelésileg uraljuk és eltérítsük az összpontosított figyelmet. Végülis ezek mind a Demiurge torzításnak és irányító rendszernek aldivíziói. (382. ábra: Minden vallás izmus, egy isten, Demiurge. Különböző vallások, ugyanaz az istenség) Figyeld meg a társadalmat áltolánosságában és látni fogod ugyanazt a fraktális alosztályozódást, ahogyan dolgozik és konfliktust szül mindenhol. Már régóta felhívom a figyelmet arra a jelenségre, amikor két erő, szervezet vagy hitrendszer egymással konfliktusban és ellentétben áll, miközben ugyanarról a tőről fakadnak. Ezt én ellenegyformaságnak hívom. A kommunizmus kontra fasizmus egy nyilvánvaló ellenegyformaság. A vallásoknak vannak ilyen, szó szerinti istenadta emberi érzékelési eszközeik, és ha nem léteznének, a Demiurgiai torzítás fel kellett volna találja őket, vagyis pontosan ez történt. 

Itt van néhány gyilkos kérdés a vallással kapcsolatban, amik fellebbentik a fátylat valódi létokukra: a főbb vallások (és a legtöbb kicsi) szolgálták az emberi szabadságot vagy inkább az emberek irányítását? Ezek többségével alacsony frekvenciájú vagy magas frekvenciájú energiának voltak forrásai? Felnyitották az emberek elméjét vagy bezárták? Ezek kérdések, amik megválaszolják saját magukat. (383. ábra: Minden vallás az őrültség egy formája. Legalább vallási részrehajlással nem tudnak meggyanúsítani. De azért meg fognak.) 

A vallások sokféle álruhában érkeznek, némelyiknek semmi köze a hagyományos papokhoz és templomokhoz. Egy definíció van: nagy odaadással követett érdeklődés. Odaadás a vásárlás vagy bármi iránt, a vallás egy formája. A futballsztár és a kötelezően beszerzendő márka válik az istenséggé, a bevásárlóközpont vagy stadion pedig templommá. A fősodratú tudomány egy vallás, bibliája pedig az ortodoxia kottája. A tudományizmus fő papjai, mint az oxfordi professzor Richard Dawkins olyan érzékeléseket és viselkedést mutatnak, amik megtalálhatók bármilyen papnál vagy vallásnál, így fontos felismerni az Isten Programot akkor is, mikor nem pulpituson áll valaki köpenyben. A fociimádat, vásárlásimádat, a hírességek imádata, pénzimádat, karrierimádat ugyanúgy imádat – ,,egy istenség iránt érzett vagy kifejezett imádat”. Még a szimuláció sem tud elnyomni és ránk kényszeríteni minden érzékelést, ha a programon kívüli tudatosságról van szó, ezért az Arkhonikus elmejáték az egyik dobozt – vallást – egy másikkal helyettesíti, amint az egyiket visszautasítják, úgyhogy az emberek továbbra is követik a pszichológiai vasúti síneket a hagyományos vallásérzékelési eltérítésen keresztül, tehát kell, hogy legyenek más dobozok is, amiket jobban álcázniuk kell, így ez ideális. (301. oldal) Az elitet nem érdekli, miben hiszel midaddig, míg hited nem visz túl messzire – vagy még jobb, ha semennyire sem –, el az öt érzékszervek érzékelési frekvenciájától és attól, hogy mereven hidd, amit hiszel annak az árán, hogy minden más lehetőséget kizársz. A programnak célja, hogy figyelmünket eltérítse. Ahhoz, hogy felszabadítsuk magunkat a vallástól, s annak minden formájától és felismerjük azt, ami rabszolgasorban tart minket, fel kell tegyük a kérdést: mi az, ami annyira uralja figyelmemet, hogy akkor is arra összpontosítok, ha ehhez ki kell zárnom más lehetőségeket és információt? Bármi is az, az a te személyes elmebörtönöd, ami a figyelmedet a ponton tartja, hogy ne láthasd meg a képet. Ezzel nem azt mondom, hogy rossz valamire összpontosítani – természetesen nem. De amikor a periférikus látásod árán összpontosítasz valamire, akkor a program megkaparintott. 

Leesnek a valódi tantuszok

Az érzékelésirányítás rabszolgasorba dönti a népességet születéstől halálig. Sokan nem akarnak szembenézni azzal, mi történik velük, vagy ha életük egy későbbi pontján ez mégsem sikerül, nem akarják meglátni a tényt, hogy csőbehúzták őket. Megtámadják a hírvivőt, vagy tagadásban maradnak és én ezt megértem. Belegondolni, hogy egész életünkben átvertek minket, aligha egy olyan hely, ahol szívesen vagyunk. De végül is jobb valamikor tudni, mint soha. Ez csak egy tapasztalat az örökké tartó végtelenben. A jó hír, hogy oly sokan világszerte kitágítják tudatosságukat és visszanyerik periférikus látásukat, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy átlássunk ezen a faszságon. Lehet, hogy ez nem így tűnik mikor nézed a tv híreket, de egyre több repedés van a gáton és egyre több lesz. Az Igazság Rezgések ebben nagy szerepet játszanak. Az elmúlt években megfigyeltem – különösen 2016 óta – ahogy utazom a világban, hogy egyre jobban meghasad a hajnal az emberek érzékelése fölé húzótt sötétségben. Erősen bátorít, hogy mennyi fiatal lát át az illúzión. Nem, még egyáltalán nem a többség, de egyre többen. Nemhiába ők a pszichológiailag legerősebben támadott generáció a történelmünkben. A mai fiatalok terv szerint akkor lesznek felnőttek, amikor a rabszolgasors eléri azt a technológiai konklúziót, amiről hamarosan beszélni fogok. A rendszer sürgősen próbálja eltéríteni az ő elméjüket, hogy a disztopiát alacsony megkérdőjelezés árán létre lehessen hozni, de sokan átlátnak az érzékelésükre húzott támadásokon. Egyre több idős embertől is hallom a kérdést: mire megy ki a játék? Azt mondom, idősebb, de ez az átértékelés egyre korábban történik meg az emberek életében. Felismerik, hogy répát hajszolva nem érik el a boldogságot és örömet. Csak azért vagyunk itt, hogy dolgozzunk, dolgozzunk, dolgozzunk és a túlélésünket biztosítsuk azáltal, hogy egyre több és több dolgot halmozunk fel, amiről meggyőztek minket, hogy vágynunk kell rá? Tényleg? Sokan, akik elérik a céljukat, azt látják, semmi sem változott valójában. Lehet, hogy megkapták a titulust, amire mindig is vágytak, vezérigazgató vagy valami ilyesmi, és lehet, van egy bankszámlájuk, amiért mások ölnének, de hol van az öröm? (302. oldal) Hol van az elégedettség és az érzelmi harmónia? Hol van a béke? Kergetik az álmot, talán még el is érik, de sem így, sem úgy nem érzik magukat másképp. Az a rengeteg iskola, az a rengeteg házi feladat, az a rengeteg tanulás az egyetemre, azok a hosszú munkaórák, a véget nem érő sails meetingek, a nyomás, hogy eladj és teljesíts – miközben az élet elhalad mellettük. Aztán valakinek ott a vallási megfelelés és alávetettség. Vajon tényleg megéri? Miről szól mindez? Ez végig egy átverés, egy pszichológiai sín, hogy a Rendszer nyomában haladj, ne ébredj fel és ne szabadulj ki. Az emberi élet nem egy panoráma, hanem egy alagút csőlátással. (384. ábra: Szülők, iskola, egyetem, közösségi nyomás, celebek, média, munka, túlélés, sport, karrier, megfelelés a normáknak. Programozott emberi rövidlátás.) 

A lényeg, hogy ennek nem kell így lennie. Változtasd meg az elmédet és megváltoztatod az életedet. Az elméd az életed. Elrabolták ezt tőled, ezzel együtt az életedet, de megvan a hatalmad, hogy visszavedd. Ragadd meg. Rajta.


HA SZERETNÉL BIZTOSAN ÉRTESÜLNI ARRÓL, HA MEGJELENIK DAVID LEGÚJABB KÖNYVE, MINDENKÉPPEN IRATKOZZ FEL A HÍRLEVÉLRE ENNEK AZ OLDALNAK ALJÁN: WWW.EZVANKONYVEK.HU

Vélemény, hozzászólás?

Close Menu
HTML Snippets Powered By : XYZScripts.com

Ne maradj le semmiről!

Iratkozz fel a hírlevelünkre és Értesülj az Újdonságainkról

Az oldalon cookie-kat használunk a jobb oldal élmény érdekében. Részletesebben itt olvashatsz róla.